2014. február 13., csütörtök

FRISS HÍR - Kitört a Kelud (Kelut)

Frissítés (Szabolcs, péntek 08:24):

Borzalmas éjszakát élt át Indonézia, miután a Kelud (Kelut) vulkán tegnap, helyi idő szerint éjjel heves robbanásos kitöréssel több száz millió köbméter mennyiségű vulkáni anyagot bocsátott ki. Ez a kitörés teljesen más, mint a szumátrai Sinabung tűzhányóé és alapvetően más veszélyeket jelent. Lényeges pont az is, hogy a Kelud Indonézia egyik legsűrűbben lakott térségében helyezkedik el. Emiatt a kitörés több százezer embert érint közvetlenül. Ömlenek a kitörésről készült Twitter beszámolók és fotók (ezek egy része rögtön felkerül a Tűzhányó blog Facebook oldalára, ahol már a kitörés megkezdődésének pillanatában hírt adtunk az eseményről). Mindezek alapján az rekonstruálható, hogy a kitörést egy gázokban gazdag, a felső részén szinte felhabosodott, és ezért óriási belső nyomást kifejtő magma okozta. A vulkán környezetében több tíz kilométer távolságban potyogtak e szétszakadó magmatestnek hirtelen megszilárdult képződményei, a lukacsos horzsakövek, avagy habkövek. A kitörés pliniusi-jellegű volt és bár nincsenek pontos adatok még, de a közel 16 km magas vulkáni hamufelhő, annak nagysága, terjedése, és a kibocsátott kéndioxid-tartalom alapján bizonyára elérte a VEI=4 fokozatot, ami erősnek számít. Ezzel a Kelud esetében 100 éven belül ez az ötödik ilyen erősségű kitörés. Utoljára 1990-ben, azt megelőzően pedig 1951-ben volt hasonló erejű kitörés a vulkánon. A következményeket pedig jól mutatják a felvételek: a Keludtól, mintegy 200 km távolságban (nagyjából bő Budapest-Miskolc távolság) lévő, több százezres lakosú Yogjakarta városát reggelre több centiméter vastag szürke vulkáni hamu borította. Indonézia egy másik nagy városát, Surabaya-t szintén 2-3 centiméter vastag vulkáni hamulepel borítja. Mindez óriási veszélyt jelent, mert a felszálló apró vulkáni hamuszemcsék belégzése súlyos légúti károsodást okoz. Egy másik veszély elsősorban a tűzhányó közelében jelentkezik, ahol a vulkáni hamu súlya alatt házak teteje roskad össze, emiatt hírügynökségi jelentések szerint már legalább ketten haltak meg.
Villámokkal tarkított kitörési felhő egy Twitter képen, alul pedig vulkáni hamuval beterített repülőgép és reggeli helyzetkép a 200 km távolságban lévő Yogjakarta városában


Frissítés (Balázs, 0:56):

Egyre több kép és adat igazolja, hogy hatalmas erővel "csapott le" a Kelud, (nyugodtan mondhatjuk, hogy) egész Jávára. A Yogjakartai képek láttán az ember el sem meri képzelni, hogy mi lehet a tűzhányó néhány kilométeres körzetében.
Jó hír lehet, hogy  az elmúlt évszázad hasonló kitörései során a pliniusi fázis "csak" néhány órán keresztül zajlott, így talán már túl vagyunk a legrosszabb részen. A kitörési felhőről készült műholdas infraképek is talán azt suggalják, hogy a pliniusi fázis már véget ért, a felhő mintha elszakadna a forrástól és nem látszik hasonló erejű utánpótlás. De ez csak spekuláció.

Reggel a légvonalban 214 km-re lévő Yogjakartában:

A Kelud hamujának fojtásában. forrás: instagram
A Ég és Föld harca a Keludon. Forrás:epiccosmos


Frissítés (Szabolcs, 23:24):

A Tűzhányó blog Facebook oldalán olvasható, hogy helyi idő szerint 21:15-kor adták ki a legmagasabb riasztási fokozatot az indonéziai Kelut (avagy Kelud) tűzhányón és nem egészen 3 órával később már több erőteljes robbanás rázta meg a környéket, a sötétben villámok cikáztak és teljes volt a zűrzavar. A vulkáni működés jelenleg is tart, valódi rémálom zajlik a tűzhányó több tíz kilométeres körzetében. Ezrek menekülnek az éjszakában, a kitörés erejére jellemző, hogy 20-30 km távolságban is centiméteres nagyságú horzsakövek potyognak. A robbanás valószínűleg szétvetette a korábbi kitörés során, 2007-ben a kráterben kitüremkedő lávadómot, a horzsakövek pedig arra utalnak (vagyis a 2-3 cm-es átmérőjű horzsakő hullás kb 20 km-es távolságban), hogy a kitörés akár subpliniusi-pliniusi nagyságú lehet, ami több millió köbméter mennyiségű anyag kizúdulását jelenti. A legfrissebb hírek szerint a Keluttól több mint 200 km-re lévő Yogjakarta nagyvárosban is sűrű hamuhullás van, ami miatt szájmaszk viselését javasolják a lakosoknak...
Rémálom az indonéziai éjszakában! Most nem a Sinabung kitörése okoz pánikot, hanem a Kelut vulkáné: a helyi idő szerint nem sokkal éjfél előtt kezdődő, hatalmas villámokkal kísért kitörés még mindig tart, még több tíz kilométer távolságban is centiméteres horzsakövek hullanak, a 200 km távolságban lévő Yogjakarta utcái pedig így néznek ki (jobb alsó kép)


Eredeti bejegyzés (Balázs, 22:50):

Egyre több hírügynökség adja hírül, hogy kitört az indonéz Kelud tűzhányó, helyi idő szerint csütörtök este 23:29-kor. A kitörési felhő a 15 km magasságot is elérhette, ami alapján erőteljes robbanások közepette ébredhetett a 2007 óra pihenő tűzhányó. Azonban egyelőre még elég sok számadat kering a kitöréssel kapcsolatban, ezért nehéz megítélni, a kitörés erejét. A Jakarta globe szerint a kitörés következtében 50 km-es távolságban is hamuhullást észleltek. Míg az indileak szerint ez a távolság mindössze 15 km. A DVAAC adatai szerint a kitörés felhő magassága 13.5 km, ez mindenképpen a megbízható adatok közé tartozik.

A tűzhányó körül már a kitörést megelőzően megkezdődtek a kitelepítések. Február 2-a óta ugyanis egyre erősödött szeizmikus aktivitás a tűzhányó alatt. A jakarta globe írásában azt állítja, hogy a kitörés előtt egy erőteljes földrengés rázta meg a tűzhányót, amelyet még Jáva középső részén is éreztek.

A veszélyzóna rádiusza 10 km-es, amelyen belül körülbelül 200ezer ember otthona található.

Egyelőre tehát nincs túl sok információnk, de egy biztos, a Kelud nyugodtan felkerülhetne a gyilkos tűzhányók listájára. Csak a XX. században, kicsivel több mint 5000 ember halálárét volt felelős. De a Jakarta Post cikke említ egy kitörést a 16. századból ,amely során több mint 10ezer áldozata volt a tűzhányónak, amely a tűzhányó legerősebb kitörése volt az elmúlt 500 évben.


Frissítés: 23:04
A culture vulcan blog már közzé tett néhány képet, amelyek a twitterről származnak. A képek tanúsága szerint a tűzhányó fölé sűrű hamuoszlop magasodik.
 
A Kelud kitörési felhője, és a benne cikázó villámok. forrás: twitter.

A Kelud kitörési felhője, és a benne cikázó villámok. forrás: twitter.


Best Blogger Tips

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése