2013. szeptember 30., hétfő

Friss hírek Kamcsatka tűzhányóiról

  Kamcsatka nemcsak a Föld egyik legszebb vidéke, hanem az egyik legaktívabb vulkáni területe is. Gyakori, hogy egymás közelségében akár négy-öt tűzhányó is működik, amiről gyakran közölnek műhold felvételeket a NASA honlapján. Mi is gyakran írunk ezekről a kitörésekről. Legutóbb márciusban jelent meg egy pazar bejegyzés Szabolcstól a Tolbacsikról. A kamcsatkai tűzhányók azóta sem pihennek, sőt. Nézzük hát szépen sorban, mit is csinálnak mostanában.

Robbanásos kitörés 8.5 km magas hamufelhője. (Sivelucs 2012. 06. 02.) Forrás: KVERT.

  A Sivelucs továbbra is építgeti a lávadómját. A 2010-es heves kitörés óta, amikor az akkori lávadóm nagy részét szétvetette az óriási robbanás szinte újjáépült az andezites dóm, amelynek lépcsőit egy képsorozat formájában foglaltam össze. A képsorozat egy 2010. október 7-én készült képpel kezdődik, amelyen még az ép lávadóm látható (bal alsó sarok). A következő képen már az október 27. nagy kitörés által megcsonkított lávadóm figyelhető meg. Az erőteljes robbanás után már egy nagy sebhely látható a lávadómon. Az ezt követő képeken figyelhetjük meg hogyan épül az új dóm. A Sivelucs működése azóta sem tisztán effuzív-építő jellegű, a lávadóm kitüremkedést kisebb-nagyobb robbanások kísérik, amelyekhez időnként részleges lávadóm összeomlások is társulnak. A legutóbbi nagyobb dómösszeomlás júniusban történt. 
   A Kljucsevszkoj féléves szünet után ismét működésbe lépett. Szokásához híven most is pazar lávatűzijáték kitörésekkel és lávafolyásokkal kápráztatja el a közönségét. A lávaöntés a legutóbbi műholdképen is látható. A kitörések következtében egy új salakkúp született a tűzhányó csúcskráterében. Jelenleg ez a Föld legfiatalabb kis vulkáni kúpja. Az alábbi képgyűjteményben van néhány különleges kép erről a kis kúpról, amelyet a csúcskráterből, úgymond testközelből készítettek. Nagyon ritka ugyanis, hogy valaki felmerészkedik a Kljucsevszkoj csúcskráterébe, ezért ezek a felvételek nagyon értékesek.
A Karymsky krátere (2013. 07. 15.). Forrás: KVERT
  A Karimskij folytatja "hamupöfékeléseit". A vulcanoi robbanások során 2-3 km magasba emelkedik a hamufelhő, de egy-egy erőteljesebb robbanás során akár kétszer ilyen magasra is felemelkedik a kitörési oszlop. Július közepén kihasználva a tiszta időt és a tűzhányó röpke szunnyadását, a helyi vulkanológusok a kráter fölé repültek és belekukkantottak a vulkán torkába. Nagyon szeretem az ilyen képeket, mert tanulságosak és számos a vulkánokkal kapcsolatos téveszmét eloszlatnak. Fontos megfigyelni a képen, hogy a tűzhányó krátere nem egy mély sötét lyukban végződik el, amelynek sötétsége azt sejteti, hogy a vulkáni kürtő egy nagy mélységbe hatoló üres "cső". A viszonlyag sekély kráter alját a legutóbbi kitörések tefrája borítja. A kürtőben felnyomuló magma pedig ezen keresztül robban a felszínre. A robbanások folyamatosan formálják ezt a kráterbelsőt. A kép jobb oldalán egy kisebb, fehér, vízgőz dús gázfelhőt látunk, amit egy fumarola táplál. A kráterperemen ott vannak a vulcanoi-típusú robbanások során a kürtőből kihajított a vulkáni bombák is.
  Augusztus végére a Tolbacsik kitörés elgyengült, már csak visszafogott stromboli-típusú működés és erős fumarola tevékenység észlehető időnként. Legutóbb szeptember első napjaiban érkeztek hírek ilyen aktivitásról. A szeizmikus aktivitás is már alig érzékelhető. A közel 9 hónapon át tartó káprázatos vulkáni működés így lassan a végéhez ér és Pele istennő küldöttei visszavonulnak.
  A Bezimjannij idén képességeihez mérten igen visszafogott. Lassú dómnövekedés és erőteljes gázkibocsájtás jellemzi a működését.
Izzó felhő a Kizimenen 2013. július. Forrás:La Culture Volcan
  A gyönyörű kúp alakú Kizimen csúcskráterén keresztül szinte folyamatos a viszkózus, dácitos magma extrúziója. A láva felnyomulást gyakran kísérik kőomlások, amikor a felnyomuló dácitos magma gravitációsan instabil formákat (pl.: lávatűt) épít. Júliusban egy lávatű összeomlás során látványos és egyben pusztító piroklaszt árak zúdultak le a vulkán oldalán egyszerre három irányban. Az ilyen módon kialakuló piroklaszt árakat blokk és hamuárnak vagy izzó felhőnek (nuée ardente-nek) nevezzük. Az izzó felhők kialakulásáról és a lávadóm összeomlásokról érdemes elolvasni Szabolcs korábbi bejegyzéseit.

A Gorelij kráterében "izzó" fumarolák. (2013. 07.27.) Forrás: KVERT
  A Gorelij-en folytatódik az intenzív gázkibocsájtás. Az éjszakai felvételeken gyönyörű látványt nyújtanak az "izzó" fumarolák. A Gorelij-t öt egymásra épült kisebb rétegvulkán alkotja, amelyek egy 9*13.5 km átmérőjű kalderában épültek fel. A Gorelij komplexumban összesen 11 csúcsi és 30 oldal kráter található, amelyeket néha savas krátertavak töltenek ki. A kaldera egy 38-40 ezer évvel ezelőtti kitörés során jött létre, a heves működés során 100 köbkm tefra terítette be vastagon a környéket (érdemes megjegyezni, hogy a Balaton térfogata 1-2 köb km). A történelmi időkben azonban nem jellemzők az ilyen heves vulkánkitörések a területre, vulcanoi-típusú és/vagy freatikus robbanásokat jegyeztek fel.

 
A Sivelucs dómnövekedése az elmúlt 3 évben. A legutóbbi (2010.) nagy dóm összeomlást követően. A képek forrás: KVERT. Az képmontázst készítette: Kiss Balázs

A dóm oldalán lefutó kisebb blokk és hamuár és a hamufelhője. 2013. 03. 06. Forrás: KVERT.



Láva felfröccsenés a Kljucsevszkoj csúcskráterében újonnan felépült salakkúpból. A fotó a tűzhányó csúcskráterében készült (2013. 08. 28.) Forrás: KVERT
Stromboli típusú lávatüzijáték, lávaszökökút kitörés a Kljucsevszkoj csúcsrégiójában és lávafolyás a tűzhányó oldalában. (2013.09. 27.) Forrás: KVERT


A Kljucsevszkoj csúcskrátere egy hónappal ezelőtt. A kép közepén szépen kirajzolódik az újonnan felépült friss salakkúp, a Föld legfiatalabb vulkáni kúpja. 2013. 08. 28. Forrás: KVERT
Gyönyörű éjszaki felvétele a kitörésben lévő Kljucsevszkojról. (2013. 09. 03.) Forrás: KVERT
Közeli kép a tűzhányó csúcskráterében szeptember 27-én zajlott stromboli-típusú működésről. Az új salakkúpból legalább 100 méter magasra tör fel a lávaszökőkút. Forrás: KVERT


Vulcanoi robbanás hamufelhője a Karimszkij felett. (2013. 08. 07.) Forrás: KVERT
Best Blogger Tips

1 megjegyzés:

  1. Kisebb hamukibocsájtások történtek ma az Etna Új Délkeleti Kráterében:
    Részletek:
    http://www.etnawalk.it/News/Read/248
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=664129890278120&l=2ef5f026d3

    VálaszTörlés